2012. 04. 19.

RT beszámoló, 1. és 2. nap

Jeaniene is részt vett a Chicagoban megrendezett RT Booklovers Con-on. Írt is egy kis összefoglalót:

Csütörtök délután érkeztem, pont időben hogy átöltözzek, felfrissüljek és ebédeljek Shiloh Walkerrel, Nalini Singh-el , Ilona és Gordon Andrews-al. Vagyis pontosabban, ők megsajnáltak és megengedték, hogy tönkretegyem az ebédjüket (amit, azért tettem, mert az éhségtől szégyentelen leszek!). Itt egy kép rólam, Ilonáról és Gordonról:



Később, Nalinivel és Charlaine Harris-el voltam a Paranormal Szerző Chaten. Mindkét hölgy könyveinek nagy rajongója vagyok, úgyhogy jó volt hallani mit terveztek a jövőben, csakúgy, mint néhány nyalánkságot a karaktereikről (még mindig Bluebell könyvéért reménykedek, Nalini! Még egy megjegyzés:  Charlaine Harris maga az Irgalom. Csak fele olyan melegszívű és közvetlen akarok lenni, mint ő.) Annyi vendég volt a Chatnél, hogy a másik szobát elválasztó függönyöket le kellett venni, hogy elég hely legyen. És valamikor a chat közepén, felfedtem az egyik szégyenteljes titkomat: horkantok, amikor nagyon nevetek. Esküszöm, olyan, mintha egy szamár lakna bennem, de Nalini és Charlaine annyira felvidított, hogy nem tudtam visszafogni a horkantást. Részletes chat beszámolóért nézzetek be ide.



A chat után ittam egy kávét a szerkesztőmmel, aztán elmentem vacsorázni Ilonával, Gordonnal és Jill Smith kritikussal. Nem gondoltátok, hogy elutazom egészen Chicagóig és nem engedek meg magamnak néhány valódi Deep Dish pizzát, ugye? Ahogy Ilona említette a saját RT beszámolójában, valóban vettem pár rossz kanyart mire eljutottunk az étterembe.  Mentségemre legyen, hogy mindenkit figyelmeztettem előre, hogy valószínűleg ez fog történni, de mindannyian egydarabban értünk az Unohoz és vissza a szállodába. Egy hatalmas étkezéssel és reggel 5 órai keléssel elvezettem az RT-re. Fáradt voltam, úgyhogy egy rövid szocializálódási kísérlet után az előcsarnok bárjában, ágyba dőltem.

A következő reggel beszélgettem egy kicsit a szobatársammal, Rachel Vincenttel, mielőtt elindultam az Interjúmra Jackie-vel a Literary Escapism-tól. Jackie feltett pár nagyszerű kérdést és az interjú nagyon élvezetes volt, részben, mert folyamatosan azzal cukkolta a két barátját, hogy neki van Once Burned ARC-je (ha egyikük elemelte volna mielőtt a con véget ért volna, tanúskodtam volna a bíróságon, hogy Jackie vette rá!)

Ezután volt a Vámpír Panel, Caridad Pinero kapitánnyal, ahol a téma „szex és erőszak a modern vámpír regényekben” volt. Számos észrevételen kívül, az a megállapodás született, hogy a szexn és az erőszak egy hihető tükörképe kell hogy legyen a cselekménynek és/vagy karaktereknek, a piacon észlelhető indokolatlan társuk helyett. Más szóval, ne kényszerítsd a szereplőidet hogy olyasmit tegyenek, érzékien vagy brutálisan, amely ellentétes a személyiségükkel, csak hogy olyan irodalmi sikert érjen el, mint pl. 50 shades of Gray és az Éhezők viadala.

Ezt azonnal követte az Urban Fantasy panel, melyet Richelle Mead irányított, középpontban a függőséget okozó karakterektől kezdve, az anti-hősökön át a rossz csillag alatt született szerelmesekig. Mivel az összes jelenlévő szerző nő volt, senkit nem lep meg, hogy a főhősnő erősségének fontossága kapott nagy hangsúlyt. Nem emlékszem, hogy Christina Henry írónő, hogy ábrázolta pontosan, hogy a mai világban élő nők eleve mennyire erősek, de azt tudom, hogy amikor befejezte a beszédet, meg szerettem volna tapsolni. Rövid tolmácsolási kísérlet: Feleségnek, anyának, alkalmazottnak, főnöknek, testvérnek, lánynak, barátnak stb. lenni nap, mint nap azt jelenti, hogy az erősség nem egy lehetőség a nők számára: ez követelmény. Démonokkal küzdeni egy természetfeletti világban? Az lenne a legkönnyebb egy nő mindennapjaiban.

A panel után volt időm felzárkózni Kim Castilloval a 6:15-ös Avon Mixer előtt. Képzeljetek el egy báltermet, tele ingyen könyvekkel, ingyen pezsgő és ingyen előételek a vendégeknek. Igen, őrültek háza volt az egész lol, de nagyon szórakoztató. Nem tudom hány Eternal Kiss of Darkness másolatot kellett a kiadómnak elajándékoznia, de kifogytunk, mielőtt vége lett volna az eseménynek. Köszönet az Avonnak, hogy ilyen jó bulit hozott össze és mindenkinek, aki részt vett!

Később az este folyamán a kiadóm meghívta egy kedves vacsorára az íróit és más kiadói szakembereket a Nick’s Fish House-ba. Amikor részt veszek egy kiadói vacsorán, próbálok extra tudatában lenni a modoromnak… és pont ezért a következő résztől még mindig elpirulok, ahányszor visszaemlékszek rá.

A pincér incidens:

Mindannyian egy szobában voltunk, számos kerek asztal körül ültünk, közel egymáshoz (ez majd a későbbiekben fontos tényező lesz).  Megettem a salátámat és az előételt baleset nélkül, és azon morfondíroztam, hogy legyek-e jó és csipegessem a desszertemet, vagy merüljek bele,  amíg a martini pohár alját nem kaparom, amiben felszolgálták. Amíg ezen vitáztam magammal, a pincérek köröztek az asztalok körül, kávékkal teli tálcákkal. Nem tudom, hogy mi késztett arra, hogy abban a pillanatban lenézzek, de megtettem… és észrevettem, hogy a táskám vállai rátekeredtek egy pincér bokájára (itt szinte hallom, ahogy a férjem mondja „Ez azért van, mert mindig ott hagyod az útban! Mikor tanulod már meg végre, hogy gyűrd be a széked ALÁ és ne hagyd mellette, ahol az emberek el tudnak benne botlani?!”)

Na de vissza a közelgő katasztrófához. a táskám alja a szék lába alá szorult, szóval, ha a pincér még egy lépést tett volna előre, a pánt visszahúzta volna, és pedig elbotlik. Ha ez nem lett volna elég rossz, a tálca kávé, amit vitt valószínűleg az asztalnál ülő emberekre ömlött volna. Pánikolva, egy gondolat járt a fejemben: Meg kell állítanom a pincért! Szóval rákiabáltam: „Állj!” Miközben megragadtam, ott ahol a legközelebb értem.

Rendben, megállt és megfordult egy olyan kifejezéssel, amit csak úgy lehetne leírni „Akárki is ez, remélem MOCSKOSUL JÓ borravalót ad!” Ekkor vettem észre, hogy a sietségemben, hogy megállítsam, nem csak a kabátja szélét ragadtam meg.  A kezemmel rászorítottam a bal farpofájára.

Azonnal leejtettem a kezem és a lábára mutattam, olyasmit motyogva, hogy „a lábad, a táskám, nagyon sajnálom!” A pincér kibogozta a lábát, amíg mindenki az asztalomnál, amint rájöttek, hogy jó okom volt arra, hogy letapizzam szegény srácot, nevetett a szégyenkezésemen. Az étel csodálatos volt, de nem hiszem, hogy valaha is visszatérek abba az étterembe, ha Chicagóban járok. J

Folytatás a 3. napon, ahol többek között azt is részletesen elmesélem, hogy miért kerültem bajba John Barrowman biztonságijával a C2E2-n.

2012. 04. 15.

C2E2 Jeaniene-nel

A hétvégén rendezték meg a harmadik Chicago Comic and Entertainment Expo-t, vagy más néven a C2E2-t. Ez egy rendezvény, ami a legújabb és legnagyobb szórakoztató műveket, kezdve a képregények világától, a filmek, tv sorozatok, játékok, animék, mangákon át a videó játékokig- állítja reflektorfénybe. Van  egy show emelet tele több száz kiállítóval, panelek és autógramm kérő szekciók, ahol a rajongók cseveghetnek a kedvenc alkotóikkal, vetítőterem, ahol kis részleteket láthatnak az odalátogatók mozifilmekből illetve tv sorozatokból, hónapokkal a megjelenés előtt. C2E2 a legjobb pop kultúrát hozza el Chicago belvárosába.

Készülődés az Avonbooks partyra @Jeaniene_Frost (via @ErikaTsang)

Jeaniene is részt vett és elcsíptűnk néhány tweet-et:

2012. 04. 13.

RT Book reviews chat Jeaniene Frosttal, Charlaine Harrisszel és Nalini Singhel



Ma az RT con résztvevői kis betekintést nyerhettek a folyamatban, amin Jeaniene Frost, Charlaine Harris és Nalini Singh megy keresztül, ahogy a piacon lévő néhány legnépszerűbb paranormális sorozatokat írják. A Paranormal Chatben ma délután, a műfaj legnagyobb képviselői engedtek be minekt a világukba (fiktív és valódiba egyaránt) és persze, beszéltek arról, hogy mit várhatnak az olvasóka következő könyvekben.

A beszélgetés gyorsan elindult, ahogy a szerzők a sorozat folyamán kedvenc karakter átalakulásukról beszéltek. Frost azt mondta, nagyon elégedett az ő "Gonosz Boszorkány(os)" karakterének, Justina-nak változásával.

Nem lenne teljes a beszélgetés e között a három hölgy között, ha nem beszélnénk azokról az agyaras hősökről és hősnőkről, akiket mind annyira imádunk. Az írók arról beszéltek, hogy miért döntöttek úgy, hogy írnak sorozatot fiatal nők és nem csak öregebb férfiak, de sokkal sokkal sokkal öregebb férfiak kapcsolatairól.

Frost azt mondta, hogy ő csak simán megálmodta Bones karakterét, aki évszázadokkal idősebb Catnél, de amikor Mencheres párját kereste, egy ősi fáraóét, tudta, hogy a hősnőnek nagyon erősnek kell lennie. Az ő szavaival élve arról van szó, hogy "Megtalálni a közös alapot, több, mint Én is szexi vagyok, Te is szexi vagy."

Kaptunk néhány bennfentes részleteket a szerzőktől a sorozataikkal kapcsolatban, könyvekről és hogy az olvasók mire számíthatnak. Itt van egy-két dolog, amit megtudtunk:

Jeaniene Frostról:

- Vlad könyve, Once Burned egy új mini sorozat kezdete a Night Huntress világban. Frost feltárta, hogy biztosan lesz második rész is a Night Prince sorozatban, demég az is lehet, hogy egy harmadikra is számíthatunk majd.
- Once Burned néhány része Romániában, Vlad őrült (értsd hatalmas) kastélyában játszódik. A hősnője egy amerikai nő, aki ember, de van "egy kis elektromos problémája" a szerzői saját szavaival élve.
- A fából készült doboz a Grave's End-ből egy függő szál a sorozatban, mert a szerző azt mondja, hogy ugyan ő tudja, hogy van a dobozban egy levél Bonestól, amit Catnek el kell olvasni, az esetben ha Bones meghalna, "Én nem tudtam elviselni a megírását, a hősnőm pedig nem bírja meghallgatni."
- Ha Frost most megírná Ian könyvét, azt mondta nagy valószínűséggel "erőszak és pornó" lenne, de reménykedik, hogy előbb-utóbb Ian eljut odáig, hogy hősies típus legyen.

És amikor kérdeztük, mindegyik író elejtett egy kis morzsát, arról hogy az olvasók mit várhatnak a következő megjelenésektől:

A hetedik könyv a Night Huntress(Cat & Bones) sorozatban, feltételesen az Up From the Grave címet kapta és a következő év végén fog megjelenni.

forrás: http://www.rtbookreviews.com/rt-daily-blog/close-and-personal-three-our-favorite-paranormal-writers-frost-harris-and-singh  (itt olvashatják a Nalini és Charlaine válaszait is.)

Antológiák



Magic Graves
Urban Fantasy anthology, ebook only

New York Times bestselling authors Jeaniene Frost and Ilona Andrews bring you two short stories of paranormal.

Jeaniene Frost’s story, One for the Money, features vampires Cat and Bones trying to protect a spoiled heiress with a price on her head and an undead hitman on her trail. Previously published in Death’s Excellent Vacation. Also includes the first three chapters from Jeaniene’s story in The Bite Before Christmas anthology, as well as a sneak peek at ONCE BURNED, the first novel in the new Night Prince series.

Ilona Andrews’ story, A Questionable Client, is a prequel to her award-winning Kate Daniels series. In a world beset by magic waves, Kate Daniels works as a mercenary. She is tired, hungry, and there is foul-smelling blood on her boots. All she wants to do is to go home, but when Mercenary Guild offers her a job she can’t refuse, she finds herself protecting a man against Russian wizards. Previously published in Dark and Stormy Knights. Also includes first two chapters of FATE’S EDGE, book 3 in the Edge series, and first two chapters of Magic Grieves, a Kate Daniels novella.

Vedd meg: Amazon, B&N. iTunes link hamarosan.


Happily Never After

Paranormal Romance novella, ebook only,




Isabella Spaga is about to reluctantly walk down the aisle with Mr. Dangerously Wrong…but not if dashing vampire Chance has anything to say about it. As a favor to Bones, Chance has come to derail this wedding of beauty to the beast. Now if only he can keep his hands off the bride. From New York Times bestselling author Jeaniene Frost’s Night Huntress world, it’s the wedding of the season…that everyone wants to miss. (Originally appeared inWeddings From Hell anthology)

Vedd meg:





Devil To Pay

Paranormal romance anthology, ebook only,

Blake Turner had it all—until a demon decided to take residence in his soul. Plagued with constant black outs and a trail of dead bodies in his wake, Blake thinks vampire Elise is his best chance at ending the nightmare. It’s just too bad he’s fallen in love with the gorgeous vamp right before he has to die… Featuring characters from New York Times bestselling author Jeaniene Frost’s Night Huntress world. (Originally appeared in Four Dukes and a Devil anthology)

Rendeld meg: Amazon, Barnes & Noble,




Haunted By Your Touch
Paranormal Romance anthology.

Enter the dark realm of Nocturna in Jeaniene Frost’s red-hot tale, where blisteringly sexy Raphael dominates the demons of a lawless dimension and tries to help a beautiful young woman avenge her cousin’s disappearance. Shayla Black’s gorgeous Doomsday Brethren hero, Raiden, vows to fight for his magical lover and their unborn youngling—no matter the cost—after he drives her into the arms of another man and she falls under attack. Lycans rule the night in Sharie Kohler’s suspenseful story, as a fiery woman stalks mysterious Luc, the undeniably hypnotic being she believes can save her from turning . . . if she kills him. Danger beckons in these captivating paranormal tales that will tempt readers to the edge and leave them begging for more.

“A fabulous collection of short urban fantasy/paranormal romance reads…This is a book paranormal romance/urban fantasy fans won’t want to miss.” Night Owl Reviews, Top Pick. Full review here.





Olvasd el az első 20%ot itt.






Under Her Skin
Paranormal romance anthology, ebook only,

Three short stories of paranormal romance from bestselling authors Jeaniene Frost, Ilona Andrews, and Meljean Brook. ”Pack” by Jeaniene Frost brings you a tale of a lost hiker and her encounter with some very frightening–and sexy–wolves. A female werewolf helps a sheriff track down a killer “In Sheep’s Clothing” by Meljean Brook. A woman must repay her family’s debt to a shapeshifting magician in Ilona Andrew’s “Grace of Small Magics.” These stories previously appeared in print in the Mammoth Book of Paranormal Romance.

Click to read a free sample.

Vedd meg: Smashwords , Amazon , Barnes and Noble



Death’s Excellent Vacation
Fantasy anthology

New York Times bestselling authors Charlaine Harris, Katie MacAlister, Jeaniene Frost-plus Lilith Saintcrow, Jeff Abbott, and more-send postcards from the edge of the paranormal world to fans who devouredWolfsbane and Mistletoe and Many Bloody Returns. With an all-new Sookie Stackhouse story and twelve other original tales, editors Charlaine Harris and Toni L. P. Kelner bring together a stellar collection of tour guides who offer vacations that are frightening, funny, and touching for the fanged, the furry, the demonic, and the grotesque. Learn why it really can be an endless summer-for immortals. Jeaniene’s short story, One For the Money, features Cat and Bones trying to protect a spoiled heiress with a price on her head and an undead hitman on her trail . The story is set after the events of Destined For an Early Grave in the Night Huntress series.

Once Burned részlet Jeaniene Frost-tól

Jeaniene Frost December végén közzétett egy kis részletet a blogján, Vlad könyvéből. 


Íme itt a fordítás:


" Azoknak, akik nem olvasták volna az ismertetőt, leírom lejjebb. Ebben a jelenetben Vlad először vitte Leilát az otthonába egy olyan megállapodás alapján, amivel a lány nem igazán vagy megbékélve - és még azt sem tudja, hogy Vlad az "igazi" Dracula. Úgy hiszi, hogy a férfinak szerepjáték függősége van és ezért hívja magát Vladnak, heh.

Megjegyzés: A jelent a könyvben kissé hosszabb. Átszerkesztettem, hogy kivegyem belőle a spoilereket." - Jeaniene

Bones



Vámpír Név
Bones. Átváltozása után az őslakosok temetkezési helyén ébredt, csontokkal körülvéve.
"... csontból lettem, csonttá lettem azon az éjszakán. "

Valódi Név
III. Crispin Phillip Arthur Russell 

Születésnap
1766. November 20. 

Kor
Emberként 24, vámpírként 245 (bite before christmas)

Otthona
egy barlang, saját villany energiával (C&B #1)

Megjelenés

Világos szőke haj, feszes hullámokban, sötét szemöldök, sötét barna szemek, amik már majdnem feketének látszódnak, markáns arccsont, tökéletesen cizellált vonások, és "makulátlan gyémántszín bőr". Ívelt szája van, egyenes orr. Hajénak természetes színe barna, de gyakran változtatja. Jeaniene úgy képzeli, mint egy " (fiatalabb változata) Jude Law, Ethan Hawke, Christian Bale, Viggo Mortensen, Billy Idol és James Franco keveréke, és egy egészséges adag a saját képzeltemből, hogy feltúrbózza."

Élettörténet

Crsipin Londonban született 1766-ban. Anyja, Penelope egy szajha volt és csak 15 éves abban az időben. Ahogy nőtt fel, koldulással vagy tolvajlással kereste a pénzt. Penelope 33 évesen szifiliszben halt meg, amikor Crsipin még csak 17 éves volt. Elrendezte, had maradhasson a kuplerájban cserébe kiszolgálta a nemes nőket. Egy nap lopáson kapták és elítélték, büntetését pedig a dél-walesi kolóniákban kellett letölteni. Ott összebarátkozott Timothyval, Charles-szal és Iannel. Ian megszökött és egy évvel később visszatért vámpírként, hogy kiszabadítsa a barátait. Crispin nem akart vámpír lenni, de Ian átváltoztatta. A benszülöttekkel maradtak egy ideig, mielőtt 20 évvel később végleg visszatértek volna Angliába.  

Különleges képességek

Mester vámpírként megvan minden ereje, gyorsasága és képessége. Elég nagy hírnévre tesz szert, mint fejvadász/ gonosz vámpírok bérgyilkosa.

Személyiségjegyek: Angol akcentusa és jó humorérzéke van, és szinte mindig fekete nadrágot visel.

Hogy képzeli el Jeaniene Bones-t?

Nem votl a szemem előtt egy adott személy, amikor lírtam Bonest. Olyan, mitn egy (fiatalabb változat) Jude Law, Ethan Hawke, Christian Bale, Viggo Mortensen, Billy Idol (a fiatal, mint amikor a az Army of Darknessben volt) és James Franco keveréke, és egy egészséges adag a saját képzeltemből  hogy feltúrbózza. Gyerekkorom óta imádom a vámpírokat, és tiniként, Billy Idolért voltam doa, szóval ez valószínűleg megmagyarázza az angol akcentust és a szőke hajat. Habár, megértem a Spike összehasonlításokat is (egy Brit és szőke vámpírt írtam, tudtam hogy előfognak jönni), Spike nem egészen olyan, ahogyan én képzelem Bonest. Ugyanakkor, ha valaki őt látja maga előtt, az teljesen rendben van. Bármi, amit az olvasót boldoggá teszi, miközben forgatja a lapokat. :)

Bones portékák
Ha Bones a kedvenc karaktered, itt tudsz venni Bones polókat és egyéb dolgokat.

Gyakran Ismételt Kérdések

Miért nem készült még film/TV sorozat a könyveidből?
Nagyon szívesen látnám a munkámat a nagyképernyőn, de ez olyasmi, ami felett nincs befolyásom. Nyomtatva látni a munkámat egy valóra vált álom számomra, szóval egy film vagy sorozat adoptáció lenne a hab a tortán. A mai napig még nem vásárolták meg a filmes jogokat a sorozatomhoz, de amint ez változik, mindenkit értesítek.

Lesz még Cat & Bones könyv a 7. könyv után? 
Igen! Aláírtam egy új szerződést a kiadómmal, miszerint 9 könyv után fog véget érni az ő történetük hét helyett. Mint kiderült, több könyvre van szükség, mint eredetileg gondoltam, ahhoz hogy mindent, amit terveztem velük végre hajtsam. A sorozat a hetedik résszel zárul. Részletek itt!

Mik a "Night Huntress World" könyvek, amiket emlegetsz?
Ezek azok a könyvek, ahol a Cat és Bones könyvekből megismert mellékszereplők kerülnek a reflektorfénybe és a saját könyvük főhősei lesznek. "Night Huntress World" első részében Spádé (alias, Charles) lesz a főszereplő. Spádé egy több száz éves vámpír, aki egy dél-walesi fogoly volt az 1700as években Bones-al. A felvigyázó hívta Charles De Mortimer bárót a ráruházott eszköz, azaz spádé nevén. Megtartotta a nevet, hogy ne felejtse el korábbi tehetetlenségét.

"Night Huntress World" második részének főhőse Mencheres. Mencheres egy egyiptomi vámpír, akinek emberi gyökerei egészen a fáraók idejéből fakad. Rendkívül erős és tud pár titkot, tiltott mágiát. Spádé és Mencheres könyve is önálló regény, nem egy új sorozat kezdete. A jelenben játszódnak és mindkét történet párhuzamos a Cat & Bones sorozattal.

Mi az a Night Prince sorozat?
A Night Prince sorozat egy közelgő könyv szett a Night Huntress világban, Vladdal és egy új karakterrel, Leila-val a főszerepben. A sorozat egy trilógia lesz.

Fogsz valaha olyan könyveket írni, amik nem kapcsolódnak a Night Huntress sorozathoz? 
Van néhány ötletem függetlenül a jelenlegi sorozatomtól. Néhányat rövid történetekbe vagy novellákba (lásd: UNDER HER SKIN vagy HAUNTED BY YOUR TOUCH) tömörítettem. Az időbeosztásom elég elfoglalt most, úgyhogy nincs mostanában olyan tervem, hogy egy teljes regényt írjak a Night Huntress világán kívül, de azok a tervek talán megváltoznak, miután lezártam Cat &Bones történetét. Meglátjuk, hogy megy! Jeaniene új sorozatba kezd!

Mi inspirált arra, hogy megírd a Cat & Bones sorozatot? 
Az első ötlet egy álomból jött. Az álmomban két embert láttam veszekedni. Valahonnan tudtam, hogy a lány félig vámpír volt, a srác egy igazi vámpír és veszekedtek, mert a lány elhagyta a srácot. A történet arról, hogy kik voltak ők, és mi vezetett idáig fejlődött és így ért FÉLÚTON A SÍRHOZ. A veszekedés, amit megpillantottam, a sorozat második részében; KARÓ ÉS SÍRHANT-ban zajlik.

Bones-t mintáztad valakiről? 
Nem igazán. Megjelenésileg, mondhatjuk, hogy Bones keveréke (fiatal változatban) Viggo Mortensennek, Billy Idolnak  és Bruce Campbellnek és egy kis James Francot is dobtunk a gépezetbe. Személyiségileg Bones a saját torz képzeletem szüleménye.

Fogsz még több könyvet írni a Night Huntress World sorozatban?
Jelenleg Vlad sorozatán dolgozom, ami a Night Prince címet kapta. Ez egy teljesen új sorozat lesz. Az első Vlad/Leila könyv 2012. Június 26-án jelenik meg Once Burned címmel.

Catherine Crawfield


Név
Catherine Kathleen Crawfield, de jobban szereti, ha Cat-nek hívják.

Becenevek
Bones Cicuskának vagy Vörös kaszásnak hívja.

Álnevei
Cat Raven a klubbokban, Cathy az egyetemen

Születésnap
1985. Máj. 9.

Kor
22 (az első részben)

Család
Anyja, Justina Crawfield, két nagyszülő, az apja ismeretlen vámpír.

Otthona
Licking Falls, Ohio. Cat az anyjával és nagyszüleivel él egy két emeletes házban, ami régen egy pajta volt.

Megjelenés

Karmazsin haj, szürke szemek, sápadt bőr, mely kissé ragyog, mint a vámpíroknak. Jeaniene Cat-et úgy képzeli el, mint egy "fiatal Angelina Jolie és Jessica Alba keveréke, persze sápadt bőrrel, vörös hajjal és a saját fantáziámat hozzáadva." (JF)

Élettörténet

Justinát megerőszakolta egy vámpír egy randevún, ezután csupán öt hónappal, teljesen kifejlődve megszületett Cat. Justina nem mondta el neki a teljes igazságot a származásáról, egészen 16 éves koráig. Catnek rossz tapasztalata volt első barátjával, Danny Miltonnal, azután nem akart senkivel sem randizni. aznap este, amikor Danny szakított vele, ölte meg az első vámpírját. Ezután kapott egy hamis személyigazolványt és hétvégenként klubokba járt vámpírok után vadászni. Tizenhat vámpírt sikerült megölnie, mielőtt az egyikük, egy Bones nevezetű elfogta. Bones alkut ajánl neki, ami ahhoz vezet, hogy hétig képzi a lányt. Társaként, Cat segít Bones-nak levadászni a gonosz vámpírt, akit a férfi régóta üldöz. Eközben  Cat átiratkozik egy közösségi egyetemről a Ohio State University-re, és elsősként kezd órákat venni. Próbálja egyensúlyt tartani az iskola, a vámpír vadászat és a növekvő Bones-hoz való vonzódása közt.  

Különleges képességek

Fél-vámpír létére, Cat emberi és vámpír képességei keverednek. Szeme zölden világít, amikor izgatott, kivéve, amikor tudja irányítani őket. Erősebb és gyorsabb, mint egy ember, a hallása is jobb. Úgy lát a sötétben, mint nappal. Egyszer sem volt beteg, akár egy napot sem. Azonban a szaglása ugyanolyan, mint egy emeberé, és nincsenek agyarai és nem tud beférkőzni más elméjébe sem. Keringési és légzési rendszere ugyanaz, mint az embereké, viszont a DNS-e azonos genetikai rendszerrel rendelkezik -ugyanaz a mutáció fedezhető fel -, mint a vámpírok.

Személyiségjegyek: Cat kedvenc itala a gin-tonic. Legjobban az éjszakát szereti és néha hajnalig járja az utcákat. Barátságtalannak és furának írja le saját magát, de csak visszahúzodó és kényelmetlen az emberek körül a titkai miatt - és mert attól fél, hogy ismét megsebzik, ahogy Danny tette. A vámpírutálatot anyjától örökölte, és gyakran érzi üresnek és bűntudattal telinek magát, ahogy éli az életét, és vezekel a vérvonala miatt.  

Hogy képzeli el Jeaniene Cat-et

Cat nekem olyan, mint egy fiatal Angelina Jolie és Jessica Alba, de persze sápadt bőrrel és vörös hajjal és a saját képzeletem által átformázva. Újra mondom, hogy az olvasók bármilyen képet párosíthatnak hozzá, amik nekik megfelel. (JF)

Cat portékák
Ha Cat a kedvenc karaktered, itt tudsz venni Cat polókat és egyéb dolgokat.

forrás: Frost Fans

2012. 04. 12.

Olvasási sorrend

Night Huntress


Unbound
(USA kiadás: Aug. 25, 2009)
“Reckoning” az Unbound antológiában Bones nézőpontjában írt rövid történet, de még azelőtt játszódik, hogy találkozott volna Cat-el.

Félúton a sírhoz (Halfway to the Grave)
(USA Kiadás: Október 30, 2007)
Az első regény a Cat & Bones sorozatban. 6 hónapot foglal magába, kezdve Júniusban (egy hónappal Cat szülinapja után) és December közepén ér véget.

Weddings from Hell
(USA Kiadás: Máj. 27, 2008)
“Happily Never After” a Weddings from Hell antológiában lévő rövid történet, közvetlen a Karó és Sírhant előtt játszódik, Bones mellék szereplőként van jelen, azonban Cat nem szerepel benne.

Karó és sírhant (One Foot in the Grave)
(USA Kiadás: Április 29, 2008)
Az második regény a Cat & Bones sorozatban. Késő Áprilisban játszódik (közvetlen Cat szülinapja előtt) 4 évvel az első rész után.

Síri csendben (At Grave’s End)
(USA Kiadás: December 30, 2008)
A harmadik regény a Cat & Bones sorozatban. A történet pár hónappal az OFITG után játszódik és az epilóg pedig a következő év Márciusában.

Four Dukes and a Devil
(USA Kiadás: Június 30, 2009)
“Devil to Pay” a Four Dukes and a Devil antológiában lévő rövid történet, az AGE-ban történtek után játszódik.

Sírig hű szerelmed (Destined for an Early Grave)
(USA Kiadás: Július 28, 2009)
A negyedik regény a Cat & Bones sorozatban. A történet pár hónappal az AGE-ban történtek után játszódik. Késő nyár/korai ősszel.

Death’s Excellent Vacation
(USA Kiadás: Augusztus 3, 2010)
Két hónappal a DFAEG után.

Az első vércsepp (First Drop of Crimson)
(USA Kiadás: February 9, 2010)
(Itthoni megjelenés: 2012.09.13.)
Az első regény a Night Huntress World sorozatban. Körül belül 3 hónappal a DFAEG után játszódik. Spádé és Denise története.

Eternal Kiss of Darkness
(USA Kiadás: Július 27, 2010)
A második regény a Night Huntress World sorozatban. Kábé egy hónnapal a FDOC-ban történtek után játszódik. Mencheres & Kira története.

This Side of the Grave
(USA Kiadás: Február 22, 2011)
Az ötödik regény a Cat & Bones sorozatban. Kábé két hónappal az EKOD után játszódik.

One Grave at a Time
(USA Kiadás: Augusztus 20, 2011)
A hatodik regény a Cat & Bones sorozatban. Öt héttel a TSOTG után játszódik.

Home for the Holidays
(USA Kiadás: Október 25, 2011)
A Bite Before Christmas antológiában lévő hosszú novella, nem sokkal az OGAAT-ban történtek után játszódik. Rengeteg meghökkentő új információt tartalmaz. Mindenképp javasolt a következő C&B könyv előtt elolvasni.

Up From the Grave
(USA kiadás: Január 28, 2014)
A hetedik és egyben utolsó regény a Cat & Bones sorozatban. A Home for the Holidays-ban történtek után játszódik. 

Night Prince (Vlad & Leila)


(USA Kiadás: Június 26, 2012) 
Az első regény a Night Prince sorozatban. Vlad és Leila története. Nem kapcsolódik a Cat és Bones könyvekhez. Azok nélkül is olvasható.

Twice Tempted
(USA Kiadás: Március 26, 2013) 
A második regény a Night Prince sorozatban. Vlad és Leila történetének folytatása.

Broken Destiny (Ivy & Adrian)

(USA Kiadás: Augusztus 26, 2014) 
Az első regény a Broken Destiny sorozatban. Ivy és Adrian története. Semmilyen formában nem kapcsolódik a többi sorozathoz.




forrás: Frost Fans

Karakterek és Mítosz



Spoiler mentes információk a karakterekről

Catherine Crawfield | Bones | Mencheres | Kira Graceling | Spade | Denise | Vlad | Ian | Anette |

Egyéb információk

Vámpír mitológia | Ghoul mitológia | Night Huntress Univerzum idővonalParanormális Viselkedés Csoport Tagjai